Tisztelet és harmónia
Fenntartható fejlődés
Energia
Víz
Hulladék
Szatyrok újra meg újra!
Építkezések
Óvjuk a környezet sokszínűségét
Hírek
Archívum
Videó
Ökolábnyomod
Auchan mint munkáltató
Társadalmi szerepvállalás
Együtt a környezetért
Kínálat
TISZTELET ÉS HARMÓNIA »
Urnasírok a szigetszentmiklósi Auchanban
2010-04-15
A bevásárlóközpont építése során jelentős régészeti leletek bukkantak elő. Így az építkezéssel párhuzamosan a leletek megmentéséről is gondoskodni kellett. A feltárás folyamán több mint 500 urnasír került elő a középső bronzkor idejéből

Kr. e. 2000. körül innen nem messze, a Duna-parton egy kisebb embercsoport telepedett le. Vallásuknak megfelelően a falujukhoz legközelebb eső egykori folyó- vagy patakmeder túloldalán jelölték ki a közösség temetőjét. Ez a hely a mai parkoló északnyugati része alatt volt.

A nép nevét nem ismerjük, írásos forrásokat ekkor még nem hagytak maguk után hátra az emberek. Amennyit tudni lehet róluk, azt mind régészeti feltárásokból tudjuk. 1911-ben Újhartyán határában, Vatya pusztán közel 300 ilyen sírt találtak, s ezek alapján ezt az emlékanyag csoportot Vatya kultúrának nevezzük.

Az Auchan parkolójában és a máshol is megtalálható nagyszámú sírokat tartalmazó rendezett temetők állandó letelepedett, földművelő életformára utalnak. Megélhetésükhöz szükségük volt a folyó közelségére, de nem csak a földműveléshez, ivásra, főzésre, itatásra használták.

A feltárás során talált sírokat borító és jelölő kövek megmutatták, hogy azokat a Duna túlpartjáról, Sóskútról és a Budai hegyekből hozták, jelezve, hogy az itt lakók rendszeresen átkeltek a Dunán. Ebben a társadalomban a családi közösség érzése olyan szoros volt, hogy a temetőben minden családnak megvolt a maga előre kijelölt területe, ahová tagjait temette. Ezeken a helyeken a sírokat csónak alakú elrendezésben helyezték el, s egy-egy család több generáción keresztül is használta. Minden sírt kisebb-nagyobb kőrakással jelöltek meg, biztosítva a mindenkori megtalálás és azonosítás lehetőségét.

Az elhunytat máglyán elégették, hamvait rangjának és életkorának megfelelő méretű és díszítésű urnába helyezték. Életében viselt bronz ékszereit is vele temették. Az urnákat általában két tállal fedték le, egyiket közvetlenül az urna nyakába helyezték, a másikkal – ami rendszerint nagyobb volt-, az egészet leborították. A sírokba általában egy-egy kis füles bögrét is helyeztek, ezzel az elhunyt számára teljessé tették a túlvilági élethez szükséges feltételeket. Az urnában élelmiszert tárolhatott, a nagyobb tálban megfőzhette ételét, a kisebbikből megehette, a bögréből pedig ihatott.

Az szigetszentmiklósi Auchan áruházban megtekinthető három urnaegyüttes az üzletsoron.
 



Felhasználónév
Kötelező / megjelenik
E-mail
Kötelező / nem jelenik meg
Hozzászólás
A nem megfelelő hozzászólásokat moderáljuk! Moderálási politikát olvasd el itt.
Ellenörző kód
Írd ide a képen látható karaktersorzatot.
Visual CAPTCHA
Impresszum
Felhasználási feltételek
Nézzen be hozzánk:
Elküldöm a cikket e-mailben x
 Küldő neve:

 Címzett neve:

 Címzett e-mail címe: